
Máriahalmon és onnan Epöl, illetve Úny felé az útburkolat szélessége és állapota nem alkalmas arra, hogy végig két sávban tudjanak haladni a járművek. Továbbá, az út közepén közlekedve sem lehet elkerülni a kátyúkat. Van, ahol egy földút is kevesbé károsítaná a járműveket, mint a jelenlegi néhol aszfaltos foltok Máriahalom és Epöl között. Máriahalom főútja - itt kiemelném, hogy a főút, ami rosszabb állapotban van, mint az önkormányzati hatáskörbe tartozó mellékutcák -, és a faluból kivezető utak olyan állapotban vannak, hogy ha mentőt kell hívni és beteget szállítanak arrafelé, akkor rögzíteni kell a beteget és jelentősen le kell lassítani a mentőautó sebbességét, ha ott közlekedik. Mivel az út felújítása évek és évtizedek óta nem történik meg, 2024-2026 márciusig sok levelet váltottam az 1122 számú út állapotáról a Magyar Közút Nonprofit Kft.-vel, a helyi jegyzővel és az Építési és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetőjével, helyettes allamtitkáraival, munkatársaival. A közút a kérdésemre úgy nyilatkozott, hogy teljes körű felújítás lenne a megoldás az általuk is tapasztalt burkolatállapoti problémákra. Ezt a Minisztérium is megerősítette. A forrásokról pedig a Minisztérium rendelkezik. 2026.03.31-én a Minisztérium főosztályvezetője, Thoroczkay Zsolt leírta, hogy az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény szerinti beruházási keretprogram előzetes listájában a 1122 jelű összekötő út felújítása szerepel a Járásszékhelyek elérhetőségének javítása érdekében szükséges 10 éves közúthálózat felújítási programban, de a keretprogram jelenleg még nem került a Kormány által elfogadásra, így a megvalósításhoz szükséges források sem állnak rendelkezésre. Szeretnék segítséget kérni abban, hogy történjen előrelépés az ügyben, vagy tájékoztassák a lakosságot az ügy menetéről, mert napi szinten kénytelenek vagyunk erre közlekedni. Szeretném hozzátenni, hogy mi is fizetjük a súlyadót és egyéb közterheket, de más - akár szomszédos - településeken
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
A problémára adott válasz
A probléma megoldásához csatolt dokumentum(ok):
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Típus: Megválaszolva
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.
