Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném röviden összefoglalni a 103-as főút ügyét, amely az egyik legjelentősebb, több települést érintő közlekedési probléma a választókerületben. A 103-as főúttá minősítése következtében jelentős tranzit-teherforgalom jelent meg településeinken, amely települések adottságaiknál fogva erre sem településszerkezeti, sem közlekedésbiztonsági szempontból nincsenek felkészülve. A döntés hatásait ma Szomor, Bajna, Nagysáp, Tát, Tokod, Mány lakói viselik. Az elmúlt időszakban az önkormányzatok több alkalommal kezdeményeztek egyeztetést a korábbi ÉKM minisztériummal és a Magyar Közúttal. A bejárások, demonstrációk és szakmai tárgyalások során sikerült elérni, hogy az állam több forgalombiztonsági beavatkozás szükségességét elismerje és azok előkészítését – legalábbis papíron – megkezdje. Ezek a fejlesztések persze fontosak és szükségesek (lennének), ugyanakkor meggyőződésem, hogy a jelenlegi nyomvonal alkalmatlan a „főúti szerepre”. Az út közel sem ekkora terhelésre és forgalomra épült, így néhány éven belül teljesen tönkremegy majd, de természetesen ennél is nagyobb probléma, hogy a lakosság szenvedi az átmenő teherforgalom okozta nehézségeket. Az érintett települések vezetőiként nem találkoztunk a főúttá minősítést megelőző olyan szakmai vizsgálattal, amely megindokolta volna a tranzitforgalom ilyen mértékű átterelését a térségre. Számunkra úgy tűnik, hogy egy szakmailag megalapozatlan, tisztán politikai döntés született. Szeretnénk a térségben a megfelelő megoldást megtalálni, ebben számítunk a Képviselő Úr segítségére. Az ügy előzményeinek, a demonstrációknak, a minisztériumi egyeztetéseknek, valamint a lakossági kezdeményezéseknek a dokumentumai rendelkezésre állnak. Az érintett települések polgármestereivel, mint országgyűlési képviselőnket, szívesen avatnánk be személyesen is az ügy részleteibe. Üdvözlettel: Kovács Gergely polgármester Szomor Község Önkormányzata
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
A problémára adott válasz
A probléma megoldásához csatolt dokumentum(ok):
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Típus: Megválaszolva
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.
