Az Állatrendőrséget Magyarországnak (ÁRMO) mozgalmat 2019-ben indítottuk el, petíciónkat több mint 27 ezer ember támogatta. Meggyőződésünk, hogy az állatvédelem problémáinak jelentős része nem az állatvédők hibája, hanem egy hiányzó, szervezett állami rendszer következménye. Ma Magyarországon a rendőrség, a jegyzők, a hatóságok, a gyepmesterek, a civilek és a menhelyek gyakran egymásra mutogatnak, miközben az állatok szenvednek. A túlterhelt menhelyek, a felelőtlen szaporítás, a láncon tartott kutyák, a telepeken és szegregátumokban élő állatok helyzete, valamint az állatkínzási ügyek mind azt mutatják, hogy rendszerszintű változásra van szükség. Mi egy olyan állatvédelmi hatóság létrehozását támogatjuk, amely országos szinten koordinálja az állatvédelmi feladatokat, együttműködik az önkormányzatokkal, a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a civil szervezetekkel. Emellett fontosnak tartjuk egy független állatvédelmi ombudsman létrehozását is, aki az állatvédelmi ügyekben a társadalom és az állatok érdekeit képviseli. Az állatvédelem nem csupán érzelmi kérdés. Közegészségügyi, közbiztonsági, oktatási és társadalmi ügy is. A felelős állattartás, a megelőzés, az ivartalanítás és a hatékony ellenőrzés hosszú távon kevesebbe kerül az országnak, mint a jelenlegi tűzoltás. Bízom benne, hogy a TISZA szakpolitikai munkájában helyet kaphatnak ezek a javaslatok, és lehetőség nyílik arra, hogy az ÁRMO mozgalom több éves tapasztalatait és ötleteit is megosszuk Önökkel. Köszönöm, hogy elolvasta levelemet, és sok sikert kívánok a munkájához.
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
A problémára adott válasz
A probléma megoldásához csatolt dokumentum(ok):
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Típus: Megválaszolva
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.
