
Több éve ígérve van a közműfejlesztés, amit elkezdtek, de nincs befejezve, csak ígérgetések vannak. Ezen a területen már nagyon sokan laknak idősek, gyerekek, a város már igen zsúfolt és sokan ott tervezik jövőjüket. Belterületnek is számít, de az itt lévő embereknek, családoknak nagyon nehéz itt élni úgy, hogy nincs ivóvíz, csatorna. Kérem, az itt lévő emberek nevében is ,hogy tessék utánanézni hogy miért nem készül el az egész terület közművesítése, volt olyan hogy pályázatot is kaptak erre a célra. Reméljük, hogy nem kell sokat várjunk, hogy végre mi is kinyissuk a csapot és ivóvíz legyen, sokan bele se gondolnak, hogy milyen nehéz így élni az embereknek, családoknak, időseknek, gyerekeknek. Megnehezíti a mindennapokat: főzés, fürdés, fürdetés, kisbaba, takarítás és még sorolhatnám... Bízunk és hiszünk az új kormányban és Önben is tisztelt Radnai Márk úr. Sokan a Visegrádi útról rá tudtak kötni és igen a zsebükből kellett ezt kivitelezni, engedélyek stb. Sajnos én még az engedélyig sem tudtam eljutni, mert nem vesznek komolyan, szegény asszony vagyok de nagy a családom, össze raktuk volna a pénzt, mivel a mi házunk is közel van a Visegrádi úthoz. A kivitelező mondta, hogy van rá esély. Kérem a segítségét, nézzen utána, mert Esztergomban minden kivitelezhető, mindenre van pénz, csak Esztergom Csenkei híd-Szamárhegy marad ki a legfontosabb közmű kiépítéséből. Előre is köszönöm ha segítségét és választ kapok.
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
További lépések a probléma kapcsán
A probléma megoldásához csatolt dokumentum(ok):
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Típus: Mentorálva
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.
