Több csatornán keresztül is próbáltam már felvenni a kapcsolatot Márkkal, mert az elmúlt 16 évben olyan rendszerszintű elemzéseket és javaslatokat dolgoztam ki, amelyek az oktatás, a szakképzés, a munkaerőpiac, a demográfia és a társadalmi működés összefüggéseivel foglalkoznak. A jelenlegi felület nagyon jól alkalmas helyi problémák bejelentésére, és ezek megoldása valódi segítséget jelenthet a közösségek számára. Ugyanakkor úgy látom, hogy a helyi és ágazati problémák kezelése önmagában csak részterületi eredményeket hozhat. Hasonlóan a különböző minisztériumi vagy szakpolitikai kezdeményezésekhez, ezek fontos lépések, de önmagukban nem feltétlenül vezetnek egy ország működésének alapvető megújulásához. Éppen ezért hiányolom az országos vagy rendszerszintű ügyek kezelésének lehetőségét. Nem egy-egy terület problémáiban gondolkodom, hanem azok kapcsolataiban és kölcsönhatásaiban. Személyes célom és meggyőződésem, hogy Magyarország hosszú távon képes lehet Európa egyik legsikeresebb országává válni. Az általam készített anyagok ezt a célt próbálják szolgálni. Amennyiben létezik olyan kapcsolattartási lehetőség vagy e-mail cím, amelyen keresztül országos szintű, rendszerszintű javaslatokat és elemzéseket lehet eljuttatni, illetve amelyen keresztül felvehetném a kapcsolatot Radnai Márkkal, azt megköszönném. Az elmúlt időszakban több anyagot is készítettem és megosztottam ebben a témában, és szívesen rendelkezésre bocsátom azokat, ha erre nyitottság mutatkozik.
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
A problémára adott válasz
A probléma megoldásához csatolt dokumentum(ok):
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Típus: Megválaszolva
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.
