
Kedves Márk! Azért fordulok Önhöz, mert úgy érzem, hogy Esztergomban egy helyi közügyben semmilyen érdemi választ nem kapok az önkormányzattól, és a törvényes határidőket sem tartják be. 2025 novemberében egyik napról a másikra “Megállni tilos” táblákat helyeztek ki a Temető úton, közvetlenül a házunk és a temető mellett. Ezen a szakaszon évtizedek óta lehetett parkolni. Nemcsak a környéken lakók használták ezt a lehetőséget, hanem a temető látogatói és a három itt működő vállalkozás vendégei is. Ez korábban semmilyen problémát nem okozott. A táblák kihelyezése után rövid időn belül tömeges bírságolás kezdődött, én magam is két alkalommal kaptam büntetést. 2025 decemberében sikerült személyesen egyeztetnünk a polgármester úrral. Azt a választ kaptuk, hogy az érintett terület járdának minősül, ezért korábban sem lett volna szabad ott parkolni, és örüljünk annak, hogy ezt eddig eltűrték. Ugyanakkor azt is megígérte, hogy utánanéz az ügynek, és februárra megpróbál megoldást találni. Ez nem történt meg. 2026 áprilisában a környék két másik vállalkozásával közösen petíciót nyújtottunk be e-papiron az önkormányzatnak, amelyet közel 200-an írtak alà. Ebben azt kértük, hogy vizsgálják felül a döntést, és állítsák vissza a parkolási lehetőséget. A mai napig nem kaptunk választ. Egy hónappal később külön levelet írtam a jegyzőnek is, erre a megkeresésemre sem érkezett válasz, annak ellenére, hogy a válaszadási határidő már régen letelt. A leginkább az bánt, hogy úgy érzem, az önkormányzat egyszerűen nem hajlandó szóba állni velünk. Többekben felmerült az is, hogy a döntés hátterében olyan helyi érdekek is szerepet játszhattak, amelyek bizonyos, a városvezetéssel jó kapcsolatban álló szereplőknek kedveznek. Emellett azt sem tudom kizárni, hogy politikai okok miatt sem kezelik érdemben az ügyünket. Köszönöm, hogy elolvasta a levelemet, és bízom benne, hogy tud segíteni az ügy kivizsgálásában.
Kategóriák:
Engem is érint ez a probléma
Ezzel tudod jelezni, hogy ez a probléma rád is hatással van, és fontosnak tartod a megoldását.
Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bejelentkezés után azonnal csatlakozhatsz a beszélgetéshez.
0 hozzászólás
Időrendi sorrendbe rendezve
Státusz
Itt láthatod, hogy a bejelentett probléma jelenleg melyik szakaszban tart.
Bejelentve
Folyamatban
Dolgozunk a probléma megoldásán
Kezelve
Jelentsd be
Jelezd nekünk, ha olyan helyi ügyet látsz, amely figyelmet vagy megoldást igényel.